Hónap: 2014 március

Ilyen szép lehet az iPhone 6

Miután egy korábban többször megbízhatónak ítélt japán blogon feltűnt a következő iPhone sematikus rajza, egy grafikus úgy döntött, a terv alapján elkészíti a renderelt képeket, melyek alapján nem tűnik csúnyának az idei iPhone.   

A legjobb Pokémon-vadászokat keresi a Google [videó]

Japában már most április 1-e van, amely alkalomból a Google térképszoftvere, a Maps hivatalos csatornáján közzétett egy nem feltétlenül komolyan veendő kihívást. Ezek szerint a cég keresi a világ legjobb Pokémon-vadászait, hogy szerződtesse soraiba őket. A keresőóriásnál dolgozni kívánó jelentkezőknek a Google Maps mobilos változatával kell lekövetniük és foglyul ejteniük a különös lényeket. A kihívást az nyeri, akinek a legtöbbet sikerül elcsípnie április 2-ig….

  

Minden harmadik magyar gépét megfertőzte kártevő az elmúlt egy évben

[G Data] Minden harmadik magyar internetező számítógépét megfertőzte valamilyen kártevő az elmúlt egy évben, minden tizedik pedig közvetlen anyagi kárt is szenvedett ennek következtében – derül ki a G Data egy frissen nyilvánosságra hozott kutatásából. A cég szerint Magyarországon legalább 1,35 millió ember gépe vált vírus, kémprogram vagy más kártékony kód áldozatává 2013-ban.

  

Csaláson kapták a HTC új csúcsmobilját

A HTC a napokban kénytelen volt elismerni, hogy új csúcstelefonja, a One M8 egy trükköt alkalmaz annak érdekében, hogy jobb színben tüntesse fel magát a tesztelők és végső soron a vásárlók szemében. A készülék ugyanis rendelkezik egy speciális móddal, amiben jobb teljesítményt nyújt a sebességmérő programokban, mint amilyenre amúgy normál üzemben képes.

  

Ezután 22 hónap alatt is kifizethetik mobiljukat a Telenor-ügyfelek

A Telenor ügyfelei mostantól maguk választhatják meg, hogy a kiszemelt mobilkészüléket milyen futamidővel vásárolják meg, amely akár már 22 hónapos is lehet. Az újítással egyidőben a Samsung új csúcskészüléke, a Galaxy S5 is előrendelhetővé vált a Telenor honlapján, és ingyen adnak mellé egy okosórát.   

Egy halk szavú zseni: ő áll az Apple termékei mögött

Az Apple termékeit legtöbben még két és fél évvel ikonikus társalapítójának halála után is Steve Jobs nevével azonosítják. Van is benne valami, Steve Jobs személyisége és munkája óriási hatással volt és van az Apple dolgaira. De ha az iPhone vagy a MacBookok mögé nézünk, feltűnik még egy alak is: Jony Ive, a tervező, akiről most jelent meg magyarul egy életrajzi könyv.